Mióta az eszemet tudom, imádom a bodzaszörpöt. Annak idején nagymamám literszámra gyártotta ezt a finom kis nedűt, az unokák persze egyfolytában rájártak! Nem is értem, miért?!? 🙂 Nagyikám nagyon finoman tudta elkészíteni.

Természetesen ebbe a fincsi kis itókába kilószám tette bele a kristálycukrot, akkor ezzel mi mit sem törődve, nyakaltuk befele a hűsítő szörpikét. Ma már azért nem biztos, hogy annyit ledöntenék belőle! 😀 Na de nem azért, mert már nem szeretem a bodza fenséges ízét, vagy illatát, hanem azért mert a cukrot iktattam ki az életemből. A betegségemből kifolyólag más választásom nagyon nem is volt, de rájöttem ezzel csak a szervezetem egészségét szolgálom. Nem csak a Pcos tünetei enyhültek röviddel a cukor mellőzését követően, hanem egyéb jótékony hatását is tapasztaltam annak, hogy nem tömöm magamba a kristálycukor semmilyen formáját.

Na hát, mivel még mindig imádom a bodzát és a kertünkben is akad belőle bőven, ezért elkészítettem egy egészségesebb verzióját, ami meg kell hogy mondjam, nagyon finomra sikeredett.

Házi készítésű bodzaszörpÉs azt tudtátok, hogy számos jótékony hatása is ismert eme remek kis növénykének?
Csak, hogy a legfontosabbakat említsem:
– immunrendszer erősítő pl. influenza vagy megfázás esetén remek
– erős antioxidáns hatású
– hashajtó
– enyhe vízhajtó
– vesevédő
– csökkentheti a koleszterinszintet
– öregedésgátló hatású

Már alig várom, hogy a kertben meghagyott virágok bogyókat hozzanak, abból ugyanis lekvárt fogok készíteni, ami szintén nagyon jótékonyan hat a szervezetünkre. Természetes az is cukormentes lesz! 😉

Addig is megosztom Veletek a szörp receptemet.

Hozzávalók egy 2,5 literes befőttes üvegnyi mennyiséghez:
– jó sok bodzavirág (amennyi belefér az üvegbe, úgyis összefonnyad, ahogy rámegy a víz)
– 1 db citrom
– kb. 25-30 dkg xilit
– egy kevés befőtt tartósító

Elkészítés:
Kb. 2 liter vizet, a xilittel és a befőtt tartósítóval felrakjuk forrni.
Addig a bodzavirágokat belerakjuk az üvegbe (fontos, hogy nem kell előtte megmosni, mert akkor a lényegi részt, a kis virágporocskákat kimossuk), majd a citromot (ezt viszont jól megmosva) karikákra vágva, szintén az üvegbe rakjuk.
Ha a szirup felforrta, akkor még forrón a bodzavirágra öntjük, majd egy tányérral lefedve eltesszük, egy nem túl meleg helyre. Kb. 3-4 napot hagyjuk állni, és minden nap egyszer megkevergetjük.Bodza szörp
Ezt követően leszűrjük, üvegekbe töltjük és már fogyaszthatjuk is a finom és egészséges hűsítőnket.
Ebből a mennyiségből nekem kicsivel több, mint 2 liternyi szörp lett.

Én a legjobban szódavízzel felöntve, és citromkarikával szeretem fogyasztani.
Egészségetekre!